Történetünk hőse Borsó Beni, Bugyutánia vaskos hivatalnokrétegének egyik jelentéktelen tagja. Pontosabban az volt, míg apró lépésenként lassan el nem ért egy már említésre méltó pozíciót. Ez pedig nem volt más, mint a tébolyvásárhelyi művelődési ház, vezető tisztségviselője. Tébolyvásárhely álmos kisváros. Valaha mezőgazdaságból élt, majd később az ipar felfutása idején kedvező közlekedési lehetőségei révén ipari kisvárossá nőtte ki magát. Az idő múlásával a gazdasági körülmények is megváltoztak, így az ipari létesítmények jelentős része is új hasznosítást kapott. A művelődésre eddig mit sem adó vezetés a kihasználatlanul és eladhatatlanul tátongó egyik nagyipari komplexum irodaházát jobb híján a jövőben a szellemi felemelkedés kulcsaként kívánta üzemeltetni. Ezen új intézmény vezetését bízták hősünkre, aki ezzel a kinevezéssel végre kellő távolságba helyeződött a fontos döntésektől, ami jelenlétében folyamatos konfliktusforrás volt kényelmetlen kérdéseivel, érthetetlen javaslataival. Evvel együtt nem volt teljesen elrugaszkodott a döntés, hiszen sztorink főszereplőjének tollából időről időre nem különösebben jelentős, vagy kimagasló, de kisebb társaságokat nevettetni tudó gegek láttak napvilágot, tehát mint afféle amatőr szerző, már tett lépéseket az irodalom világában.

Az öreg gátőr és váltótársa együtt ücsörögtek a huzatos szolgálati helyiség asztala mellett. Odakinn elállt már az eső, de a felhők még mindig magasan tornyosultak az égen, jelezvén, hogy kis pihenőt engedtek csak maguknak, de még nincs vége a csapadéknak. Késő őszre járt. Szolgálati dolgokról szólt a diskurzus. Meddig jutottak a gát javítási munkái, merre kell jobban odafigyelni tartós esőzések esetén, és hol várható tavasszal, hogy a megáradó Dilinkó-folyó nem lesz megelégedve a mederrel, és tágasabb teret szakít magának. Lett volna még mit tenni, de összességében nem álltak rosszul a dolgok. Rég elütötte az óra a tízet. Mivel az eső is elállt, az öreg épp indulni készült, amikor kis kék autót láttak meg az iroda ablakából. Csúszkálva próbált felkapaszkodni a gát védett oldalában lévő rampán.

- Elment ennek az esze? - kérdezte az öreg választ nem várva, hisz mit lehet ehhez hozzátenni?

A gát alján a fiatal őr szolgálati lakása mellett terebélyes parkoló állt rendelkezésre, amit alkalmasint védekezés esetén összeverődő jelentősebb mennyiségű jármű számára méreteztek. Épeszű ember gondolná, hogy csak elfér benne egy magányos kiskocsi, hogy azután a gazdája onnan már gyalog tegye meg az alig néhány tízméternyi távolságot a leburkolt gyalogjárdán.

- Lehet, valami idétlen kölyök képzeli benne magát rally-pilótának. Csak érjen fel, elbeszélgetünk vele.

Érthető volt a felháborodás. A felhajtó út nemrég lett kiigazítva. Burkolásra nem kaptak támogatást, csak a helyi lakók hordtak össze némi alkalmas töltőanyagot a felületre, de az is kevés lett. A tavaszi áradások során járművekkel kell rajta járni, és akkor fontos is. Nem kellene lustaságból idő előtt tönkretenni.

A kocsi lassan felkapaszkodott a lejtőn, és megállt a gát tetején. A döbbenet azonban csak ezután következett. Nyílt az ajtó, és egy olyan visszataszító nőimitáció bújt elő belőle, hogy a két férfi lélegzete is elállt. Először a fiatalabbik szólalt meg.

- Te jó ég. Ez úgy néz ki, mint akit már legalább kétszer exhumáltak.

- Mondasz valamit - válaszolta a kollégája –, csak a hullákra kennek ennyi festéket.

- Azt is glettvassal – vigyorgott a fiatalabb.

Egy eldugott, de minden luxussal felszerelt erdei panzió központi helyiségében:

• Üdvözletem a díszes társaságnak! Látom, a legtöbbünk itt van.
• Szervusz barátom. Hát persze, hogy itt vagyunk. Azt üzented, hogy fontos megbeszélnivalónk van.
• Így igaz, és sajnos nem is kellemes a dolog, de mindenképp döntésre kell jutnunk. Előbb azonban érezzük jól magunkat! A falatok a legutóbbi vadászatunkról valók, ezt a csodálatos kúriát pedig erre az alkalomra béreltem ki. A lányok a kedveteket keresni érkeztek. Szórakozzatok jól, a problémák megtárgyalása ráér holnap is! Most élvezzük az életet, amit sikerült a sorstól közös akarattal kieszközölnünk. Egészségetekre!

Másnap reggel az ébredező társság a teraszon kávézgatva társalog.

Bugyutánia kiterjedt alföldi területein gazdag folyóvilág található. Már a régi időkben is felismerték ezt az ott lakók, és különféle csatornák kialakításával vízi úthálózatot hoztak létre rajta. Az idők múlásával mindenféle kereskedők és szállítók lepték el a vízfelszíneket dereglyéikkel, míg lassan rendeződtek a gazdasági viszonyok, és létrejött az FCV, a Folyami és Csatornahajózási Vállalat. A cég hatalmas volt, mindenféle úszóalkalmatossággal a luxushajóktól a nagy szállítóuszályokon át a futárcsónakokig mindennel rendelkezett. Ők gondoskodtak a víziútvonalak karbantartásáról is. sokszáz ember dolgozott a partok tisztántartásán, a kikötők műszaki biztonságán, valamint az ügyfelek kényelmén.

Telt-múlt az idő, és a nagyvállalat lassacskán zsugorodni kezdett. Előbb létszámgondok, majd gazdasági problémák jelentkeztek. A cég tulajdonosa a bugyutániai államapparátus volt, és mivel a miniszterek nem igazán értettek a hajózáshoz, de azért tenni csak akartak valamit a cégért, hát új és új vezetőkkel, új és új módszereket próbáltak ki. A helyzet azonban egyre csak rosszabb lett. A sok új rendelkezés, a soha véghez nem vitt, de egymásba érő átszervezés olyan kaotikus állapotokat eredményezett, amit már senki sem látott át, ezért lassan már nem is akart.

Bugyutánia gazdasága az utóbbi időben nem igen szerepel jól, pedig minden elképzelhető módon inspirálják. Hogy mit tudnak elképzelni, az talán megér egy pár sort.

Nem is annyira a termeléssel, sokkal inkább annak körülményeivel voltak a hibák.

Történt ugyanis, hogy kiadták az irányt, miszerint a jövőben nem csak úgy teszi mindenki a dolgát, hanem ezt nyomonkövethetővé kell tenni. Régen a gyártási folyamatok végén, a minőségellenőr, vagy ahogyan egymásközt mondták, a meós, megvizsgálta a kész terméket. Ami jó volt, azt tovább engedte, ami meg nem, azt visszadobta. Nem is lett volna evvel gond, de olykor bizony előfordult, hogy a meós is hibázott, vagy egyszerűen az egyik nem volt annyira kritikus, mint a másik. Olyan is előfordult, hogy valaki termékét átengedte kevesebb elvárással, hogy ne essen el egy kis prémiumtól. Lényeg a lényeg, nem mindig lehetett felelőst találni a hibás termékek piacrakerülése miatt, bár oly sokszor azért nem is fordult elő. Mindenki tette a dolgát, és tudomásul vette, hogy néha a szerencsétlen véletlenek egybevágása esetén hibás alapanyagból, készült hibás termék átcsúszik az épp gondterhelt meós figyelő tekintete előtt, és csomagolás kerül a selejtre. Okozott ugyan ez kevés bosszúságot néha a vevőnek, de a garancia azért garancia, hogy garantálja a jó terméket azoknak, akik kifizették. A vevő visszavitte, a bolt kicserélte, a gyártó lenyelte a veszteséget. Valójában nem is volt az olyan sok, hiszen az ilyen esetek költsége bele volt kalkulálva a termékek árába, sőt, már odáig fejlesztettek, hogy a hibás termékért futárszolgálat érkezett, hozva a már jó minőségű árut.

Illusztráció: A hotdog.hu/humorgyar oldalról kölcsönözve

•    Jó reggelt kedves kollégák! Kérem, foglaljanak helyet! Megkezdjük a megbeszélést. Megállapítom, hogy teljes létszámban megjelentünk. A napirendi pontokat korábban megkapták. Kérdezném, hogy van-e ellenvetés? Nincs, köszönöm. Talán lássuk is az elsőt.

Belelapoz az előtte heverő papírhalomba, egyet kiemel közülük, majd kézbe véve ismét a többiek felé fordul.

•    A pénzügyi egyensúly stabilizációja lesz a közeljövő legégetőbb feladata. Klasszikus megoldásokban gondolkodunk. Bevételnövelés, kiadások lefaragása, meglévő eszközállomány hatékonyabb felhasználása, elfekvő készletek csökkentése. Ezek gyakorlati kivitelezésére keresünk kreatív megoldásokat. Javaslatokat várok önöktől. Szervíliusz, hallgatjuk.
•    Köszönöm. Szükségesnek tartom előrevetni, hogy a felügyelőbizottság és a tulajdonosi jogokat gyakorló főhatóság nagy figyelemmel tekint az itt előterjesztett cselekvési tervre. Javaslom, hogy az a lehető legtöbb pontján egyezzen meg a javaslataikban szereplő teendőkkel.
•    Értem, és gyakorlati javaslatot nem kíván előterjeszteni?
•    Talán majd később, egyelőre érdeklődve hallgatom a kollégák ötleteit.
•    Köszönöm. Más? Igen, Infantilusz, Kérem terjessze elő javaslatait!
•    Úgy gondolom, hogy például a munkaidő jobb kihasználása érdekében bevezethetnénk bizonyos intézkedéseket a dolgozók munkaidő-kihasználásának kimutatására.
•    Értem, és ettől az intézkedéstől milyen eredményt vár?
•    Például, hogy megszűnjenek az állásidők. Többször előfordult már, hogy helyszíni szemle során álló munkásokkal találkoztam.
•    Értem. Realisz úr!
•   Köszönöm. Szeretném hozzáfűzni az imént elhangzottakhoz, hogy a dolgozók adott pillanatban mutatott aktivitásából semmilyen következtetés nem vonható le a tényleges teljesítményükre vonatkozóan. Ha olyan intézkedést vezetünk be, ami részint áthágható, részint épp a legjobban dolgozó, tehát olykor pihenő munkavállalókat sújtja, akkor hamarosan épp azok fogják a céget elhagyni, akikre a leginkább lehet számítani.
•    Ezzel nem értek egyet. Korábban kiadásra került egy körlevél, hogy a munkaidőt ki kell dolgozni. Ez egy alapelvárás.
•    Igaz, de kiadásra kerültek bizonyos normák is. A megpihenő dolgozó ezt általában túlteljesíti némileg, majd közben olykor megpihen. Miért baj ez?
•    Mert ha pihenő helyett is dolgozna, többre jutnánk.
•   Nos, én elég sokat jártam kint munkaterületen, és tapasztalatból beszélek. Az emberi teljesítőképesség nem végtelen. Ha nem áll meg olykor munka közben, akkor az kisebb teljesítményt eredményez, mint közbeiktatott pihenők esetén. Szerintem ez egy téves megítélés, nem fog javulni a mérleg a dolgozók túlhajtásától.

Az elnök kérdőn néz Realiszre, majd Infantiluszra, de további felvetések híján ejti a napirendi pontot. Kis lapozgatás után új témát vet fel.

A http://hartland.blog.hu/ oldalon találtam ezt a remek fogalmazást. Akár Bugyutániában is lehetne, hát megosztom a kedves érdeklődőkkel.

A GAZEMBEREK BOLTJA

 Szerző: Holger Hartland

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolt. Úgy hívták: A Gazemberek Boltja. Kapni lehetett ott mindent, ami a világon kapható volt, és nem is akárhogyan, hanem a szokásos ára hatodáért. Lett is volna tülekedés - de nem hiába hívták a boltot A Gazemberek Boltjának: csak azok vásárolhattak ott, akik igazolvánnyal tudták tanúsítani, hogy gazemberek. Nem csoda hát, hogy az emberek nagy része minden gazemberségre hajlandó volt, hogy gazember-igazolványt szerezzen. Igen ám, de az igény sok volt, az igazolvány kevés. A hiába gazemberkedők sokasága egyre nagyobb morgolódással viselte, hogy kimarad a jóból. Egy napon aztán a népnek elege lett ebből, elkergette az igazolványos gazembereket, és új vezéreket választott. Azok rögvest leverették A Gazemberek Boltjáról a cégtáblát, s onnantól új felirat hirdette, hogy mostantól más világ lesz, mert ez immár A Rendes Emberek Boltja.

 A cikk itt olvasható tovább

Zakkaszombat kedves kisváros Bugyutánia  nyugati határvidékén. Sok látványosságának egyike a helyi színház, mely évszázados múltjával a kulturális élet egyik fellegvára. Már régóta munkaerő-problémákkal küzd, de mostanra kritikussá vált a helyzet. Előfordul, hogy a színészek hoznak villanykörtét az öltözői lámpába, mert bár lenne, de vételezni csak szakembernek szabad, amiből viszont már csak egy van. Az egyik jobb állást talált, a másik nyugdíjba ment, ez az egy pedig már szintén öreg, nehezen mozog, ezért nem is igen szólnak neki, ha valamit javítani kell, de könnyen megoldható. Ugyan ez a gond a díszletmunkásokkal is. Alig vannak. Az előadások már csökkentett díszlettel mennek, szinte csak jelezve, hogy ott épp minek kellene lennie. A paravánok könnyítettek, a terhelhető díszleteket a raktárak mélyére száműzték. A zsinórpadlás csigaáttételeit megkétszerezték, hogy az utolsó művészetért elkötelezett mohikánok még valahogyan mozgatni tudják, mielőtt ők is elmennek nyugdíjba, vagy évtizedek óta végzett fizikai munkájuk terhei miatt betegállományba nem kerülnek. A színház menedzsmentje végül engedett a szorításnak, és felvételt hirdetett.

• Jó napot kívánok.
• Üdvözlöm. Mi járatban?
• Az álláshirdetés ügyében érdeklődöm. Jó helyen járok?
• Hát, ez itt a porta, de a személyzeti osztályról mindjárt megkérdezünk valakit.

Kisvártatva:

• Igen, jók az információi, valóban van felvétel fizikai munkára.
• Igen? No és nehéz munka? Mit kell csinálni?
• Díszletmunkásokat keresünk. Tudja az előadás előtt ők rakják össze a díszleteket, meg a felvonások között átrendezik a színpadot, satöbbi.
• Az nekem jó is lenne. Valahol kell dolgozni, és itt talán nem is olyan rossz, mint a közmunkában.
• Majd meglátja fiatalember. Na jöjjön csak, útbaigazítom.

Néhány rövid folyosó, meg forduló után egy ajtón felirat: Személyzeti osztály.

• Na kérem, ide kopogtasson be, itt mindent elmondanak. Ha végzett visszatalál? Tudja ez egy színház, és a közlekedés nem olyan egyszerű.
• Látom, de majdcsak megbirkózom vele.

Kopogtatás.

Egy üzemi ebédlőben műszak előtt:

- Tisztelt kollégák, egy kis figyelmet kérnék. Igen, ha kérhetném, ott hátul is. Nagyon fontos mondandóm van.

- Uraim, minél előbb elcsendesednek, annál előbb végzünk. Köszönöm.

- Köszönöm igazgató úr! Kezdeném is. Mint bizonyára hallották, súlyos baleset történt egy, a miénkhez hasonló gyárban. A vizsgálat megállapította, hogy a balesetet szenvedett dolgozó öltözéke volt az esemény oka. A ruházat előírásszerű volt, de a dolgozó nem rendeltetésszerűen használta.

- Elnézést, kérdésem lenne.

- Tessék.

- Hogyan lehet egy munkaruhát nem rendeltetésszerűen használni?

- Igen, vártam a kérdést. Egyszerűen nem volt bekötve a cipőfűző. Az nem tudható, hogy nem is volt, vagy kioldódott, de a vizsgálat kimutatta, hogy a lógó cipőfűző beleakadt az egyik megmunkálásra előkészített munkadarabba, majd miután azt az emelőgép elkezdte mozgatni, a dolgozó elesett, beütötte a fejét, valamint súlyos zúzódásos sebeket is szerzett.

- Pontosan mivel foglalkozott a cég, mert nálunk a munkadarabok raklapvillával vannak mozgatva, aligha fordulhatna ilyesmi elő?

- Adatvédelmi okokból ezt nem mondhatom meg, de az eset kapcsán rendelet született, hogy oktatni kell az öltözék helyes hordásának alapjait, különös figyelemmel a cipőpertli használatára.

Van egy ország a mi kis Földünkön. Nem túl nagy, de nem is városnyi csupán. Bugyutániának hívják. Bugyutánia fizetőeszköze a dilinár, fővárosa Botorfok. Botorfok a Balga-folyó kanyarulatában fekszik, egy napsütötte félszigeten.

Az ország ásványkincsekben nem túl gazdag, de önellátására elegendő lenne, csakúgy, mint egyéb természeti adottságok tekintetében, mint mezőgazdasági termelés, energiaellátás. Szegény lakosság valahogy mégsem tud olyan nyugalomban élni, amilyenre lehetősége lenne. Hogy miért is nem? A blog kis történetei talán rávilágítanak a bajok okára.

Nem, ez az oldal nem szatira. Semmi sincs eltúlozva a valósághoz képest, csupán a felismerhetetlenség érdekében más helyszínen és szereplőkkel leírva. Ezek a történetek a kétségbeejtő valóságot mutatják be.