Egy eldugott, de minden luxussal felszerelt erdei panzió központi helyiségében:

• Üdvözletem a díszes társaságnak! Látom, a legtöbbünk itt van.
• Szervusz barátom. Hát persze, hogy itt vagyunk. Azt üzented, hogy fontos megbeszélnivalónk van.
• Így igaz, és sajnos nem is kellemes a dolog, de mindenképp döntésre kell jutnunk. Előbb azonban érezzük jól magunkat! A falatok a legutóbbi vadászatunkról valók, ezt a csodálatos kúriát pedig erre az alkalomra béreltem ki. A lányok a kedveteket keresni érkeztek. Szórakozzatok jól, a problémák megtárgyalása ráér holnap is! Most élvezzük az életet, amit sikerült a sorstól közös akarattal kieszközölnünk. Egészségetekre!

Másnap reggel az ébredező társság a teraszon kávézgatva társalog.

• Gyönyörű ez a szombat reggel.
• Az bizony. Talán csaphatnánk egy kisebb kirándulást. Ezt a környéket még nem ismerem. Nem is tudtam, hogy létezik.
• Még csak az kellene. Nekünk így együtt nem igazán kellene találkoznunk a külvilággal. Azért kérettelek ide benneteket, mert ez egy eléggé félreeső hely a közös problémák megbeszélésére.
• Értem. Inkognitóban vagyunk, és nem mutatkozunk az est leszállta előtt. De mire ez a felhajtás?
• Felvetődött némi gond az egyik beszállítónkkal. Mi itt mindannyian régen és jól ismerjük egymást. Mindig voltak beszállítók, akiket gondosan választottunk ki a feladatra. Elfogadták a státuszukat, hozták a szállítmányokat, és bölcsen hallgattak. Vigyáztunk, hogy ne lássanak bennünket soha együtt, de azt is tudták, hogy a jólétük a diszkréciójuktól függ.
• Persze, ez mindig is így volt, de most mi a gond. Elapadtak az utánpótlások?
• Nem apadtak el. Az a gond, hogy az egyik beszállító megfeledkezett magáról, és nem a rászabott paraméterek szerint teszi a feladatát.
• Magunk között vagyunk, miért nem beszélsz nyíltan?
• Ez az, szeretnénk tudni, hogy pontosan miről van szó.
• Hát jó, legyen. Az állattenyésztési iparág egyik részlegének vezetőjéről van szó.
• Hol van az a telep?
• Pupákházán.
• Pupákházán? De hisz az csak egy tyúktelep. Nem lehet valami fontos beszállító.
• Valóban nem az, csak egy aprócska. A gondok az ambícióival vannak. Kínáltunk már neki magasabb beosztást is, ahol komolyabb lehetőségei nyíltak volna, de visszautasította. Szerintem nem tudja elképzelni, hogy a jelenleginél vannak nagyobb lehetőségek is. Nem is ez a lényeg, hanem a hozzáállása.
• Eddig elég nevetségesen hangzik. Miért nem osztunk rá komolyabb feladatot, ha annyira szeretné?
• Mert nem szeretné, csak színészkedik. Nem is igazán értem a dolgot. Megkapta a lehetőséget az anyagi javai fellendítésére. Minden akció után rendesen szállított is, a papírmunka pedig el lett rendezve. Az étvágya viszont nem csillapodott tőle. Már olyan mértékben nyúl le dolgokat, hogy még egy idióta előtt sem lehetne letagadni. A beosztottjai folyamatosan takargatják el az elrendezetlen dolgait. Nem érti meg, hogy ha a jelen pozíciójában egy bizonyos mértéknél többet tesz el, akkor az szemet szúr. A legutolsó akcióinál már rendőrségi vizsgálat is volt.
• Nem értem. Mégis miért csinálja ezt? Nem elég jó az, amit kap?
• Senki sem érti. Ha csak úgy akárki lenne, egyszerűen beutalnánk pszichológiai vizsgálatra.
• Miért, bekattant?
• Úgy tűnik. Akkor is hazudozik, amikor semmi szükség sincsen rá. Viszont nem emlékszik, hogy kinek mikor mit mondott. A kollégái és a beosztottjai már összesúgnak a háta mögött, de egyszer náluk is be fog telni a pohár, hogy a távollétükben járatja őket egymás előtt. Egyszerű családból származik. Az összes testvére a saját erejéből építette fel az egzisztenciáját, míg neki csak a lehetőségekkel való visszaélésekkel sikerült valamelyest mérsékelni az anyagi lemaradást. Lehet, hogy komplexus van a háttérben. Nem tudja feldolgozni, hogy nála mindenki többet ért el, és fel akar zárkózni.
• Akkor meg miért utasítja el a továbblépést?
• Ez is kérdés, és szívesen elmélkednék is róla, csakhogy abból nem lesz megoldás. Arról nem is szólva, hogy ha egy magasabb pozícióban többet tudva csinálja tovább az ostobaságait, csak még nagyobb gondot generál nekünk.
• Értem. Na és pontosan miben nyilvánul meg vele a gond?
• Pár éve átépítették az egyik csibenevelő csarnokot. Fel lett mérve, hogy a régi épületből mi hasznosítható, és mi a selejt, de egyik mennyiség sem lett pontosan elszámolva. Abból szállított valamennyit, rendbetettük. Később volt néhány önkényes felszámolási munkája. Ez nem volt előre egyeztetve, és ebből már akkor lehetett tudni, hogy a barátunk telhetetlen. Azt is elrendeztük. Utána bajok voltak a bontott csarnok újrahasznosítandó anyagának beszállított mennyiségével. Akkor volt az első rendőrségi vizsgálat, melyet ismeretlen elkövető ellen indított, és szerencsésen meg is úszott. Akkor az orrára lett koppintva, de a jelek szerint nem tanult belőle. Mára ott tartunk, hogy mindent visz, és már a környezete csak azon dolgozik, hogy mentse a disznóságait.
• Ez borzasztó. Ha így folytatódik, előbb-utóbb minket is bajba sodor.
• Én is ettől tartok. Már semmi sincs biztonságban. Akivel csak találkozik, mindenkinél bevádol valakit, aki nincs a közelében, hogy az tehet mindenről, sajnáltatja magát, miközben gyakorlatilag tűnik el a takarmány, a karbantartási anyag, a fogyóeszköz, de már a tyúkoknak is egyre nagyobb az elhullási vesztesége. Vajon miért? A kimutatások nem tartalmaznak járványos megbetegedéseket a pupákházi tyúktelepen, de még a közelében sem. Már nem sokáig tudjuk takargatni ostoba magyarázatokkal a hiányokat. Tennünk kell valamit.
• Vonjuk le a kézenfekvő következtetést! Nem egy megbízható beszállítóval van dolgunk, hanem egy egyszerű tyúktolvajjal. Azt hiszi, hogy nagyban gondolkodik, ha sokat markol, pedig csak másokat sodor veszélybe. Ennek megfelelően is kell eljárnunk. Takarítsátok el ezt a piti tolvajt, mielőtt bajt hoz ránk! A módszer nem érdekel. Ha nem lehet rá hatni az eszén keresztül, akkor majd baleset éri. Nem fogok bíróságra járni egy piti tyúktolvaj ostobaságai miatt. Még csak az kéne! Elegem van az önjelölt menőgyerekekből. Mindig utáltam a telhetetlen embereket, de ha veszélyesek is rám, akkor eltaposom, mint a csikket.

Ezen szavakkal ért véget a teraszi társalgás. A vendégek a nap további részében fülledt programon vettek részt a kúria falain belül, és olykor azokon kívül is. A pupákházi tyúktelep vezetője pedig semmit sem sejtett a rá váró választás súlyosságáról. Igazából a választás kényszeréről sem tudott. Vígan kopasztatta a vágóállomány elhullásra szánt egyedeit a telep dolgozóival, majd azokat bezacskózva készült a másnapi piac alkalmával eladatni a kedvenc kofájával, akinek tisztes jutalékot ígért a sötét üzlet lebonyolításáért. Bár rendszeresen késett a kifizetéssel, mindig tudott valami hihető magyarázattal szolgálni a csúszásra még akkor is, ha a kofának egyre inkább szemet szúrt, hogy a magyarázatok egymásnak ellentmondanak. De hát így szokott ez lenni a korsó, a kút, és a vízhordólány esetével.

Fogarasi Miklós  (F.M.J.)