Eszement krónikák

Hatékonyság

2017/03/18. - írta: F.M.J.

 

Az öreg gátőr és váltótársa együtt ücsörögtek a huzatos szolgálati helyiség asztala mellett. Odakinn elállt már az eső, de a felhők még mindig magasan tornyosultak az égen, jelezvén, hogy kis pihenőt engedtek csak maguknak, de még nincs vége a csapadéknak. Késő őszre járt. Szolgálati dolgokról szólt a diskurzus. Meddig jutottak a gát javítási munkái, merre kell jobban odafigyelni tartós esőzések esetén, és hol várható tavasszal, hogy a megáradó Dilinkó-folyó nem lesz megelégedve a mederrel, és tágasabb teret szakít magának. Lett volna még mit tenni, de összességében nem álltak rosszul a dolgok. Rég elütötte az óra a tízet. Mivel az eső is elállt, az öreg épp indulni készült, amikor kis kék autót láttak meg az iroda ablakából. Csúszkálva próbált felkapaszkodni a gát védett oldalában lévő rampán.

- Elment ennek az esze? - kérdezte az öreg választ nem várva, hisz mit lehet ehhez hozzátenni?

A gát alján a fiatal őr szolgálati lakása mellett terebélyes parkoló állt rendelkezésre, amit alkalmasint védekezés esetén összeverődő jelentősebb mennyiségű jármű számára méreteztek. Épeszű ember gondolná, hogy csak elfér benne egy magányos kiskocsi, hogy azután a gazdája onnan már gyalog tegye meg az alig néhány tízméternyi távolságot a leburkolt gyalogjárdán.

- Lehet, valami idétlen kölyök képzeli benne magát rally-pilótának. Csak érjen fel, elbeszélgetünk vele.

Érthető volt a felháborodás. A felhajtó út nemrég lett kiigazítva. Burkolásra nem kaptak támogatást, csak a helyi lakók hordtak össze némi alkalmas töltőanyagot a felületre, de az is kevés lett. A tavaszi áradások során járművekkel kell rajta járni, és akkor fontos is. Nem kellene lustaságból idő előtt tönkretenni.

A kocsi lassan felkapaszkodott a lejtőn, és megállt a gát tetején. A döbbenet azonban csak ezután következett. Nyílt az ajtó, és egy olyan visszataszító nőimitáció bújt elő belőle, hogy a két férfi lélegzete is elállt. Először a fiatalabbik szólalt meg.

- Te jó ég. Ez úgy néz ki, mint akit már legalább kétszer exhumáltak.

- Mondasz valamit - válaszolta a kollégája –, csak a hullákra kennek ennyi festéket.

- Azt is glettvassal – vigyorgott a fiatalabb.

A szürreális jelenség magabiztosnak mesterkélt léptekkel indult az iroda ajtaja felé. Idomtalan testén úgy lengett a ruha, mint egy félig leszakadt színházi függöny.

- Szerintem zárjuk be az ajtót, mielőtt elérné a kilincset. Még nem ebédeltem, és ha beszélni kell vele, hát talán még holnap sem fogok.

- Azt kéne, de lehet, hogy valami gond van valahol. Nem zárhatjuk ki.

Az ajtón koppantás hallatszott, majd megjelent a nyílásában a jövevény. Az iroda párásodó ablakában nem lehetett rendesen látni az illetőt, de talán jobb is volt így. Ránéztében egyetlen eredeti színt sem lehetett felfedezni rajta. Festett szőke haja loknikba csavarva lógott csapzottan a feje bal felén. Na nem az imént elállt esőtől kapta elnyűtt küllemét. Jobb oldali tincsei nem voltak annyira zsírtól csatakosak, melyet magyarázott jobbra billenő fejtartása. Szennyes kezével folyamatosan baloldalt próbálta boglya haját vonzó állásba igazgatni csekély sikerrel, főleg, hogy leginkább ázott tollseprűre emlékeztetett. A sminkje leginkább a zománcfestékek élénk, természetellenes színét idézte, melyet a jobb takarás érdekében hígítás nélkül sűrű szőrű ecsettel hordtak fel. Akár egy karikatúra az ötvenes évekből.

- Jónapot kívánok! Brómhilda vagyok a vízügyi rendelkezési központ cseszegetési osztályáról - nyújtotta kézfogásra műanyag körmös pracliját.

- Jónapot, én meg Figyelő Ferenc gátőr. Én az éjszakás voltam, megyek is.

- Engem Gondos Gedeonnak hívnak. Üdvözlöm. Miben segíthetünk?

- Az éjszakás miért van még itt? Mindjárt tizenegy óra.

- Hárman vagyunk egymást váltva, huszonnégy órás szolgálatban. Itt kint nem jó sötétben közlekedni. Az órák átállítása után csak reggel kilenckor szoktunk váltani, hogy senkinek se kelljen sötétben botorkálnia. Az eső is csak az imént állt el. Messze van ám ide Lükefa. A kollégák ott laknak - próbált barátságos hangra váltani az ifjú.

- Na és maga?

- Én itt kint a szolgálatiban, de miért olyan fontos ez?

- A munkabeosztás szerint hét órakor van váltás mindenütt. Semmi szükség a külön utas megoldásokra.

- Sok éve így van már, és ez még senkinek nem okozott gondot. A feladatok rendesen el vannak látva. Látom a szabályok fontosabbak a józan észnél főleg, ha azt az érintettek nélkül alakítják ki – szólt az öreg, és szúrós szemmel méricskélte a küllemét szavaival semmiben sem ellensúlyozó pökhendi nőszemélyt.

- Ez csak vélemény. Más szolgálati helyeken is tudnak időben váltani.

- Tudjuk, de ott vannak kiépített közutak, és világítás is. Még mindig nem értem, hogy mi a probléma.

- A különcködés a probléma. A központ mind az ötezer dolgozója, és a háromszáz szolgálati hely összes többi alkalmazottja is képes hétkor kezdeni. Itt is biztosan megoldható lenne, ha volna rá szándék.

- Nyáron itt is így van, de ilyenkor már sötét van hétkor. Az istenfáját, hát mért nem érti már meg?

Az öreg ábrázata vörösen tajtékzott a demagóg boszorkány csökönyös ostobaságától.

- Először is, itt én kérdezek, másodszor pedig rajtam maga ne kérjen számon semmit. Világos?

Az öreg nem válaszolt. Komótosan kezdte összeszedni a motyóját, hogy induljon haza, de nem kapkodott. Fiatalabb kollégája átvette a szót.

- Na és mi járatban mifelénk?

- Energetikai szempontból végzek ellenőrzést a szolgálati helyeken. Próbáljuk lefaragni a kiadásokat.

- Az jó, lenne min javítani - csillant fel Gedeon szeme, és már kezdte volna mutatni a vetemedett, zárhatatlan ablakokat, az ajtófélfa mellett besüvítő hideg szelet, amikor Brómhilda közbevágott. Engem ezek nem érdekelnek, mert a fűtés benne van a helyiségek üzemeltetési költségébe.

- Nem azt mondta, hogy energetikai szempontból vizsgálódik?

- De, csakhogy az egy másik asztal. Engem nem az infrastrukturális, hanem a működési kiadások érdekelnek. Láttam itt kinn két külső lámpát.

- Igen, tényleg van, sőt, egy harmadik is, de az már vagy fél éve kiégett.

- Akkor jó, az már nem fogyaszt.

- Ezt nem mondja komolyan ugye? Nyáron nem kellett, de télen a zajlásnál, meg a tavaszi áradásoknál nagyon kell, az világítja meg a műszaki berendezéseket, meg a homokzsáktárolókat.

- Ez most nem számít, ne térjünk el a tárgytól! Engem csak az energiahatékonyság érdekel, költségcsökkentési szempontból. Vezetnek-e villanykapcsolási naplót?

- Hogy mit?

- Hogy hogy mit? Egy naplót, amibe bejegyzik, hogy mikor kapcsolták fel a villanyt, és mikor le.

- Akkor kapcsoljuk fel, amikor besötétedik, és le, ha már világos van. Minek ehhez napló?

- Azért, hogy ellenőrizni lehessen, a fogyasztást a használati időhöz viszonyítva.

- Nagyon meleg lehet abban az irodaházban – dünnyögött az öreg az orra alá.

- Hogy mondja?

- Azt mondom, hogy megint olyasmivel foglalkoznak, amin spórolni nem lehet, de mire megértik, rengeteget költenek a beismerésre. Miért nem inkább lapátokat szereznek, hogy ne a falusiaknak kelljen hozniuk. Leég a képünkről a bőr, hogy a szükségben sem elég zsákunk, sem elég lapátunk nincs, csak a nagy pofánk, hogy ki mit csináljon. Ha ezek az emberek nem a gyerekkori pajtásaink lennének, hát megnézhetnénk magunkat, maga meg a villanykapcsolóval van elfoglalva.

Kisvártatva folytatta.

- Azt mondta, hogy ötezren vannak a központban?

- Igen.

- Itt kinn meg háromszáz szolgálati hely van?

- Igen. És?

- Az három váltással számolva kilencszáz ember. Mondja csak, nem érzi magát feleslegesnek?

- Nem vagyok köteles eltűrni a pimaszkodását. Azt hiszem megnézheti magát holnap.

- Tudja mit, teszek rá. Az ilyen szerencsétlen ostoba múmiáktól csak gennyesebb a világ. Jószerencsét!

Azzal betette maga mögött az ajtót. A friss szél megcsapta az arcát, végignézett a hosszú gát kanyarulatán, ahogyan már negyven éve rendszeresen végignézte, majd magát kihúzva beleszagolt a nedves levegőbe.

- Ezután csak horgászni járok ide. Már épp ideje. Ez a boszorkány kellett, hogy letegyem a lantot. Már nagyon ideje volt.

Azzal megkönnyebbülten bandukolt haza.

Az irodában a csend terhessé vált, de a fiatal gátőr nem akarta megtörni. Nagyon tisztelte az öreget. Tőle tanulta a mesterség csínját-bínját. Hogyan lehet felismerni a pockot, miből látszik, ha lazul a föld, miként irányítson védekezést határozottan, mégis baráti hangon, szóval mindent, amitől a szakember valóban szakavatott lesz.

- Mindig ilyen rigolyás ez a vénember? - játszotta tovább az eszét az elviselhetetlen némber.

- Mégis hogyan érti ezt?

- Tudnia kéne, hol a határ. Így nem beszélhet egy központi dolgozóval.

- Maga dolgozó? Nem hölgyem. Ez az ember volt a dolgozó. Annyira, hogy több újítása is van. Saját kezével mentett meg több életet a vízbefulladástól, a szakértelmének köszönhető, hogy a gát mögötti falvakat a folyó még nem mosta el, amíg maguk az aktákat tologatták a palotájukban, mert pénzt a renoválásokra alig sem láttunk. Feri bácsi egy kiváló ember, amit maga fel sem foghat. Két éve elment volna nyugdíjba, de a maga főnökei visszasírták, mert olyan kiváló munkaerő. Holnaptól valószínűleg le fog számolni. De tudja, ha maga a vezető, akkor én sem maradok sokáig, mert ezt a stílust nem vagyok köteles eltűrni, maga összeférhetetlen utolsó felkapaszkodott perszóna. Takarodjon ki innen, mert különben kivágom. Gereblyézze el az utat, amit a szutykos kocsijával tönkretett, és dicsekedjen el a nagyfőnöknek, hogy sikerült a bunkóságával elmarnia az egyik legkiválóbb szakembert a cégtől. Na kifelé!

 

Fogarasi Miklós (F.M.J.)

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bugyutania.blog.hu/api/trackback/id/tr3112348807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.03.18. 20:10:51

@CsipkeRózsa: Köszönöm. Tegnap írta az élet, ma volt időm feldolgozni, de semmiben sem túloztam.
süti beállítások módosítása