Illusztráció: A hotdog.hu/humorgyar oldalról kölcsönözve

•    Jó reggelt kedves kollégák! Kérem, foglaljanak helyet! Megkezdjük a megbeszélést. Megállapítom, hogy teljes létszámban megjelentünk. A napirendi pontokat korábban megkapták. Kérdezném, hogy van-e ellenvetés? Nincs, köszönöm. Talán lássuk is az elsőt.

Belelapoz az előtte heverő papírhalomba, egyet kiemel közülük, majd kézbe véve ismét a többiek felé fordul.

•    A pénzügyi egyensúly stabilizációja lesz a közeljövő legégetőbb feladata. Klasszikus megoldásokban gondolkodunk. Bevételnövelés, kiadások lefaragása, meglévő eszközállomány hatékonyabb felhasználása, elfekvő készletek csökkentése. Ezek gyakorlati kivitelezésére keresünk kreatív megoldásokat. Javaslatokat várok önöktől. Szervíliusz, hallgatjuk.
•    Köszönöm. Szükségesnek tartom előrevetni, hogy a felügyelőbizottság és a tulajdonosi jogokat gyakorló főhatóság nagy figyelemmel tekint az itt előterjesztett cselekvési tervre. Javaslom, hogy az a lehető legtöbb pontján egyezzen meg a javaslataikban szereplő teendőkkel.
•    Értem, és gyakorlati javaslatot nem kíván előterjeszteni?
•    Talán majd később, egyelőre érdeklődve hallgatom a kollégák ötleteit.
•    Köszönöm. Más? Igen, Infantilusz, Kérem terjessze elő javaslatait!
•    Úgy gondolom, hogy például a munkaidő jobb kihasználása érdekében bevezethetnénk bizonyos intézkedéseket a dolgozók munkaidő-kihasználásának kimutatására.
•    Értem, és ettől az intézkedéstől milyen eredményt vár?
•    Például, hogy megszűnjenek az állásidők. Többször előfordult már, hogy helyszíni szemle során álló munkásokkal találkoztam.
•    Értem. Realisz úr!
•   Köszönöm. Szeretném hozzáfűzni az imént elhangzottakhoz, hogy a dolgozók adott pillanatban mutatott aktivitásából semmilyen következtetés nem vonható le a tényleges teljesítményükre vonatkozóan. Ha olyan intézkedést vezetünk be, ami részint áthágható, részint épp a legjobban dolgozó, tehát olykor pihenő munkavállalókat sújtja, akkor hamarosan épp azok fogják a céget elhagyni, akikre a leginkább lehet számítani.
•    Ezzel nem értek egyet. Korábban kiadásra került egy körlevél, hogy a munkaidőt ki kell dolgozni. Ez egy alapelvárás.
•    Igaz, de kiadásra kerültek bizonyos normák is. A megpihenő dolgozó ezt általában túlteljesíti némileg, majd közben olykor megpihen. Miért baj ez?
•    Mert ha pihenő helyett is dolgozna, többre jutnánk.
•   Nos, én elég sokat jártam kint munkaterületen, és tapasztalatból beszélek. Az emberi teljesítőképesség nem végtelen. Ha nem áll meg olykor munka közben, akkor az kisebb teljesítményt eredményez, mint közbeiktatott pihenők esetén. Szerintem ez egy téves megítélés, nem fog javulni a mérleg a dolgozók túlhajtásától.

Az elnök kérdőn néz Realiszre, majd Infantiluszra, de további felvetések híján ejti a napirendi pontot. Kis lapozgatás után új témát vet fel.

•    Az igazgatás másik javaslata, a működés nyomonkövethetősége, az esetleges fölösleges kiadások kimutathatósága érdekében. Ha egyetértenek a javaslattal, akkor kérem, tárják elénk a gyakorlati kivitelezéssel kapcsolatos nézeteiket. Szervíliusz úr, hallgatjuk.
•    Köszönöm elnökúr! Fontosnak tartanám, hogy bármilyen cselekvési tervet is sikerül kidolgoznunk, azt lehetőleg még a javasolt határidő előtt vezessük be.

Realisz közbeszól.

•    Szerintem a határidő csupán egy dátum, hogy a felvetés ne vesszen feledésbe. Sokkal fontosabb, hogy a döntéseink megalapozottak legyenek szakmailag és technikailag is.

Szervíliusz visszaveszi a szót.

•    Már elnézést, de egy ekkora szervezet nem irányítható határidők nélkül. Mi lenne, ha mindenki szakmai érvek mögé bújva hagyná figyelmen kívül a vezetőség döntéseit.
•   Nem figyelmen kívül hagytam, hanem fontosabbnak vélem a megvalósíthatóságot, mint a kapkodást, csak azért, hogy megfeleljünk egy amúgy lényegtelen határidőnek. Nem segíti a szervezet működését, ha kellő megfontolás nélkül intézkedünk, és evvel több kárt okozunk, mint amennyi hasznot hajtunk.
•    A határidők betartása az egyik legfontosabb dolog a tervezhetőségben, és ha nem is centizzük ki, akkor azzal megbízhatóságot tanúsítunk.
•    Szerintem meg csupán megfelelési készséget, ami nem ötvöződik még a józanész szintjén való gondolkodással sem.

Az elnök közbeszól:

•    No de uraim, kérem, ne menjünk ilyen messzire. A vitáknak nem kell a veszekedésig mérgesedniük. Megfontolunk minden javaslatot. Ha Szervíliusz úr esetleg gyakorlati javaslatot is akar tenni, érdeklődéssel hallgatjuk.

Szervíliusz sértett dacossággal az arcán, legyintve jelzi, hogy nincs több mondanivalója. Az elnök a szólásra jelentkező Infatilusz felé biccent.

•    Szerintem be kellene vezetni a termelés egész folyamatának rögzítését a legalapvetőbb munkafázisoktól akár a termelési értekezletekig.

Az elnök kérdőn tekint Infantiluszra, majd rosszat sejtve Realisz felé fordul, aki fájdalomtól torzuló arcát épp tenyereibe temetve próbálja megőrizni a helyzet méltóságát.

•    Kolléga, kifejtené, hogy pontosan mire gondol?
•    Természetesen. Az előző ponttal együtt tudnánk a másodikat is kezelni. Folyamatosan videóra véve, vagy fényképezve rögzítenénk a napi tevékenységet, majd így utólag az is kimutatható, hogy pontosan kik végezték a munkájukat, valamint milyen hatékonysággal.

Realisz közbevág.

•    Túl azon, hogy egy megfigyelőrendszer kiépítése emberileg is, jogilag is aggályos, számításba kell venni, hogy annak költsége messze meghaladja az evvel a módszerrel elérhető hatékonysági javulás plusz bevételeit, és akkor még nem is számítottam, hogy a felvételek folyamatos feldolgozása plusz munkaerőket köt le, akik nem vesznek részt a termelési folyamatban, tehát nagymértékben rontanák a mérleget.
•    Ugyan kolléga, ezt mégis miből gondolja? Talán ilyen gyorsan elvégezte a vonatkozó költségelemzéseket?
•   Nem kellett elvégezni. Nagyságrendi eltérések vannak, az inkább a meglepő, hogy ez miért csak nekem egyértelmű?
•    Nekem viszont olybá tűnik, hogy ön az értekezleten készítendő fényképek miatt háborog. Talán rejtegetnivalója van?
•   Mit rejtegetnék? Itt vagyok, nem? Egy fénykép amúgy is csak azt bizonyítja, hogy aki rajta van, az ott volt ahol az épp készült. Ez az ötlet csupán pénzkidobás, mert semmit sem bizonyít, és semmit sem mutat ki, csak fölösleges költséget generál. Szerintem lépjünk tovább!

Az elnök végigméri Realiszt, tekintete Infantiluszra siklik, aki most már Szervíliuszhoz hasonlóan, a lehetőségekhez mérten Realisztól elfordulva elvörösödött ábrázattal próbál úgy tenni, mintha valami lényegesnek tűnő apróságot vett volna észre a tárgyalóterem túlsó sarkában. Az elnök megköszörülve a torkát lassan megtörte a kínossá váló csendet.

•    Talán folytassuk a bevételnövelés témájával. Realisz, látom lenne ötlete evvel kapcsolatban.
•    Igen, valóban így van. Feltűnt az utóbbi időben, hogy a szolgáltatásainkat a vevőink egyre kevésbé veszik igénybe. Bátorkodtam az okok vizsgálatába bocsátkozni, és arra a megállapításra jutottam, hogy a szolgáltatási területünket lassan elkerülték a szolgáltatási igények. Amit csinálunk, arra lenne igény kicsit másutt, kicsit másképp, amit viszont teszünk ott, ahol tesszük, azt egyre kevesebben akarják a meglévő formájában kihasználni. Úgy gondolom, hogy az értékesítési pontjaink az igénybevétel helyéhez történő áttelepítése segítene a termelékenységen, valamint nem kellene folyamatos leépítésekkel biztosítani a pillanatnyi rentabilitásunkat.

Ezúttal Szervíliusz vág közbe.

•    Már elnézést kolléga. Már megint nem veszi figyelembe a vezetőség igényeit. Az a feladat, hogy a meglévő környezetben javítsuk a gazdasági mérlegünket.
•    Valóban, de ha ott akarunk szolgáltatni, ahol nincs rá igény, és nem vagyunk hajlandóak oda települni ahol meg van, akkor maga hiába gyártja a szép színes grafikonjait, meg kimutatásait, a vevők nem fognak megjelenni. Konstruktív előremutató gazdasági stratégiát kell felépíteni, és nem görcsösen ragaszkodni a múlt fényeihez.
•    Tehát, ha jól értem ön ismét renitens álláspontra helyezkedik.
•    Úgy nevezi, ahogyan akarja, teljesen mindegy. Tegnap olvastam egy kimutatást, ami arról szól, hogy hogyan változtak az elmúlt időszakban a megrendelési szokások. Bárki láthatja belőle, hogy területileg eltolódtak az igények a szolgáltatás biztosított helyétől. Egyszerűen csak figyelembe kell venni avval a közvélemény-kutatási eredménnyel együtt, amit a lakosság körében végzett egy civil szervezet a lakossági igények felmérése érdekében.
•    Tudom, én csináltam, de nem az volt vele a cél, hogy felforgassuk vele az évtizedek óta működő rendszerünket, hanem hogy megtaláljuk a megoldást a vevőkör visszanyerésére.
•    Eddig jó, de a vevőkör nem fogja a fizikai helyét egy bizonyos szolgáltatás igénybevételéhez igazítani, hanem megoldja magának másutt. Ha nem megyünk utánuk, itt fogunk éhen halni a színes grafikonjaink között, mert azok nem ehetőek.

Az elnök közbeszól.

•    Uraim, kérem, ne hagyják magukon eluralkodni az indulatokat! Talán lehetne kompromisszumos megoldást találni.

Realisz ismét szót kér.

•    Sajnos nem lehet, pont ezt próbálom megértetni. A termékünk pótolható, helyettesíthető. Vagy ott próbáljuk értékesíteni, ahol meg akarják venni, vagy nem fogjuk eladni. Hiába akarunk félúton értékesíteni, mert nem félúton van rá igény, hanem ott, ahol a vevő van. Miért olyan nehéz ezt megérteni?
•    Kérem, mérsékelje magát! Talán eldönthetné a vitát Debilisz meglátása a dologról, ő még nem emelt szót.

Debilisz meglepett ábrázattal próbálja megérteni, hogy miért neki kellene eldönteni olyan vitát, amit alig sem ért. Többnyire csupán résztvevője az értekezleteknek. Valamikor régen egy közeli rokona juttatta középvezetői pozícióba, majd takargatta az együgyű családtagot. Az akkori pozíciójában elég jól elboldogult. Föntről megmondták neki, hogy mi a dörgés, ő meg továbbadta saját rendelkezésként. Amikor a patrónus nyugdíjba ment, már nem volt, aki figyeljen rá, ezért kapott önálló feladatot is. Kiderült, hogy az alkalmassága tekintetében akadnak kívánnivalók, de kínos lett volna képességeinek megfelelő munkakörbe helyezni, ezért kinevezték egy magasabb, de kreativitást ne igénylő munkakörbe. Az idő változásával azután itt is nagyon megelégedtek vele, és tovább építették a karrierjét, kíméletesen megszabadulandó tőle. Lassan feljutott a csúcsvezetők közé, és bár elképzelése sem volt sem arról, hogy mit keres ott, sem arról, amiről épp szó volt, a karrieristák önelégült büszkeségével konstatálta, hogy már csak pár évet kell kihúznia, hogy felfelé ívelő életútját jól „megérdemelt” nyugdíjjal koronázza. Ebben az elvarázsolt állapotában nézelődött épp most is, és azon túl, hogy az elnök kérdését épp megérteni próbálta, az sem volt világos számára, hogy valójában milyen aljas szerepet szántak épp neki. Lassan megfontoltságnak álcázott zavarral a tekintetében felállt, és szóra nyitotta remegő ajkait.

•    Nos, én hallgattam az eszmecserét. Néhol nem tudtam pontosan követni, mert az én részlegem más szakterülettel foglalkozik, de úgy általában úgy gondolom, kellő alapossággal kísértem figyelemmel. Feltűnő volt, hogy miközben nagyvonalakban egyetértés tapasztalható, Realisz kolléga szinte minden témában homlokegyenest ellenkező álláspontot képvisel. Szerintem nem helyes, ha már itt sem tudunk egyetérteni. Én már régi bútor vagyok itt, de sosem voltak viták az értekezleten. Úgy gondolom, hogy az egyetértés feltétlenül fontos, ezért javaslom a szavazásra bocsátást, és itt rögtön jelezném is, hogy én a többséggel vagyok.

Realisz rákvörös lett a dühtől, majd hangját felemelve kifakadt.

•    Uraim, én nem értem, hogy önök mit akarnak. A cég rohamléptekben megy tönkre. Ahelyett, hogy igyekeznénk a vevőkört kiszolgálni, és ismét fontos piaci szereplővé válni, diagramokat készítünk, fotózgatjuk magunkat, rugdaljuk azt a néhány szerencsétlent, aki még tevőlegesen is próbálja húzni az igát, és közben igényeket fogalmazunk meg arra vonatkozólag, hogy a stratégiai tennivalók megvitatása helyett vigyorogjunk egymásra, mint hülyegyerekek a homokozóban. A cég bukása nem más, mint az önök tevékenységének szükségszerű következménye. Lehet itt fontoskodni, meg akadékoskodni, meg lózungokkal dobálózni, de ha a szemlélet nem változik hamarosan és gyökeresen, akkor lehúzhatjuk a rolót. Végeztem.

Ezzel dühösen kirohan a megbeszélésről, durván becsapva maga mögött az ajtót. Az értekezlet részvevői döbbenten merednek egymásra, majd mintha mindenki egyszerre lélegezne fel, kedélyes diskurzusba megy át a megbeszélés.

Végkifejlet:

   Elfogadták a dolgozók szigorúbb kontrollját, a hosszabbtávú tervezést, a mindennapok fotodokumentálását, egy kimutatáskészítő szoftver beszerzését, valamint új arculatjavító címtáblák beszerzését a termelési egységek bejáratához. A megbeszélés végeztével Realisz státusza került terítékre, és egyetértőleg úgy határoztak, hogy indítványozzák a vezetőségnél, hogy a jövőben ne vehessen részt a stratégiai értekezleteken. Ezzel megoldódott a feszült munkahelyi légkör problémája. Realisz meghívást kapott egy jól fejlődő cég logisztikai vezetésébe, Infantilusz még több adatot kér be napi szinten, abból még több kimutatást készít, és még színesebb grafikonokon ábrázolja az amúgy már lényegtelen körülmények változását. Szervíliusz Infantilisz kimutatásait nyomtatja, keretezteti, illusztrálja és kötteti, valamint kínosan ügyel a felügyelőbizottság megelégedettségére. Debilisz megfontolt bólogatásokkal támogatja az értekezletek döntéseit, miközben egyre megkerülhetetlenebb személynek érzi magát. Vitába nemigen bocsátkozik, mert kínos helyzeteket eredményez, jobb híján minden beosztottját kirúgással fenyegeti minden döntésének megkérdőjelezése esetére. Az elnök az elcsitult vezetőségi vita után remegve számlálgatja hátralévő napjait, és reménykedve retteg a gazdasági összeomlástól. Tudja, hogy Realisz a valósággal próbálta szembesíteni a talajt-vesztett kollégákat, de saját pozíciója érdekében nem kívánt állást foglalni a vitában. Ez a pár hónap már sokat úgy sem számít, a cégnek meg már amúgy is vége, állami támogatás meg mérleg trükkök nélkül már rég felszámolták volna. Csak jönne már az a nyugdíj!

Fogarasi Miklós ( F.M.J.)